Pilisvörösvár Chofu 10
Egy 10 kW-os full inverteres hőszivattyú fűti a kétszintes családházat padlófűtésen keresztül.
Pilisvörösváron, ebben az ikerházban egy 10 kW-os Chofu hőszivattyú fűti a padlót. A hűtést mennyezetre szerelt csövekre bízták (természetesen a téli fűtésben is aktívan részt vesz). A melegvizet szintén a 100%-ban japán hőszivattyú készíti, 3 járatú motoros váltószelepen keresztül.
(A most beépítésre kerülő hőszivattyú az utolsó abból a 4 darab készülékből, amit az építő cég vásárolt még 2021-ben. Jól időzített a cég tulajdonosa, hiszen azóta a hőszivattyú több mint 50%-kal lettek drágábbak.)
A pilisvörösvári lakóházakat a Kapitány Generál Kft. saját kivitelezésben készíti. Így az épületgépészeti és villanyszerelési munkákat is saját szakemberekkel végzi, magas színvonalon.

Mivel a Chofu hőszivattyúk közül ez már a negyedik (előtte 16 és 12 kW-os gépeket szereltek) amit beépítenek, tisztában voltak a szükséges anyagok listájával, a gép méretével, és elhelyezésének paramétereivel.
Pilisvörösvár Chofu 10 kW hidraulikai anyagok
A tetőteraszra elhelyezett hőszivattyút 35-ös szénacél csövekkel kötötték össze a a földszinti hidraulikai eszközökkel.
A fűtés és hűtés fagyállós vizét egy térfogatnövelő tartályban „fordítják meg”, Ez tulajdonképpen a rendszerben hidraulikai váltó szerepét tölti be.
Mivel a Chofu készíti a HMV-t is, ezért egy ESBE 3 járat motoros szelep határozza meg a fűtőviz irányát (itt is – mint általában – a HMV készítés a prioritás).
A háztartási melegvíz tároló egy kifejezetten hőszivattyúkhoz méretezett belső hőcserélővel rendelkezik. Ez a csőkígyó választja el a Westech fagyálló folyadékot a fürdővíztől.
További alkatrészek: iszapleválasztó szűrő; FixTrend hidraulikai blokk keverőszeleppel, keringető szivattyúval. Nyomás- és hőmérséklet mérő órák, tágulási tartály, biztonsági szelep, golyóscsapok, stb…
Hőszivattyú rögzítése
A 10 kW-os hőszivattyút 4 masszív betontuskóra tették (még nincs rögzítve, mert a gumi alátét valahol elkallódott, rövidesen pótolják).
Még fel sem tettük a referenciák közé, már kaptunk kritikát, hogy nem a legszebbek ezek a „betonkolosszusok”.
Lehet. De az biztos, hogy jobb helyen nyugszik ezeken a gép, mint a falra szerelt konzolokon. Ott ugyanis óhatatlanul „beviszi a házba” a fali konzol a legapróbb rezgéseket is. Jobban szeretjük, ha nem az épület falára kerülnek a gépek.
2023.06.14.
Megjegyzés!
Létrehoztunk egy oldalt, ahol a hőszivattyú tulajdonosai egy leegyszerűsített beállítási útmutatót kapnak. Így nem kell fellapozni a 154 oldalas Chofu kezelési kézikönyvet, ha pl. a fűtési hőmérsékletet szeretnének változtatni.
Hőszivattyú most a Pálya
Hőszivattyú most a Pálya utcai társasház tetején…
Elavult technikája, és az egyik kompresszor meghibásodása miatt az on/off hőszivattyúk cseréje mellett döntött a lakóház közössége.
Békés hőszivattyú működés
Power World PW050 R290 propán hűtőközeggel töltött 14 kW-os inverteres hőszivattyúja egy közel 100 négyzetméteres „kádár kocka” lakóházat fűt.
Power World hőszivattyú Ráckeve
Power World hőszivattyú Ráckeve. Az eddigi villanybojler helyett mostantól egy PW040 13kW-os, R32-es hűtőközeggel töltött hőszivattyú fűti a ráckevei családi házat.
3000 liter forró víz hőszivattyúval
3000 liter forró víz hőszivattyúval. A Power World PW150 DKZRLS-E inverteres hőszivattyú akár 80 °C-ra tud melegíteni. Ennek előállítása a feladat. gazdaságosan.