Elkészült a süttői ipari hőszivattyús rendszer
A tervből működő rendszer lett.
A Reneszánsz Kőfaragó Zrt. süttői csarnokának hőszivattyús fűtési-hűtési rendszere elkészült.
A munka egy régi, földgázalapú csarnokfűtés kiváltásának tervével indult, ma pedig már a Power World R290 inverteres ipari levegő–víz hőszivattyú biztosítja a rendszer energiaellátását.
A kivitelezés során nem egyszerűen egy hőszivattyút telepítettünk. Komplett ipari fűtési-hűtési rendszert építettünk:nagyméretű puffertartállyal, fagyállóval feltöltött hidraulikai hálózattal, ipari keringetéssel és a csarnokban elhelyezett 6 db Sonniger Heater CR2 hőlégbefúvóval. A hőleadók csőhálózatát Tichelmann-elv szerint alakítottuk ki, hogy az egyes hőlégbefúvók hidraulikailag minél egyenletesebb feltételekkel működhessenek.
A projekt közben volt műszaki módosítás, szállítási nehézség és olyan döntés is, amelyet menet közben kellett meghozni. Éppen ezért tartottuk fontosnak, hogy ezen az oldalon ne csak a végeredményt mutassuk meg, hanem a tervezéstől a gépészet kiépítésén át egészen az elkészült rendszerig végigkövethesse a munkát.
Süttőn most már nem tervrajzról beszélünk. A rendszer elkészült.
És talán ez a kép mondja el a legjobban, milyen érzés egy ilyen munka végére érni: kicsit fáradtan, de az elkészült Power World hőszivattyú előtt állva már lehetünk egy kicsit büszkék is arra, amit létrehoztunk.
Egy ipari hőszivattyú önmagában még nem fűt fel egy csarnokot
Ehhez megfelelően méretezett hidraulika, puffer, csőhálózat, keringetés, hőleadók és szabályozás is kell. Mi ezért nem egy gépet próbálunk eladni, hanem a teljes rendszert nézzük.
Hasonló ipari csarnok fűtését vagy hűtését tervezi?
Mutassa meg nekünk az épületet és a jelenlegi fűtési rendszert – megmondjuk, milyen hőszivattyús megoldásban érdemes gondolkodni.
→ Kérek műszaki javaslatot és ajánlatot
Süttő, ipari csarnok fűtés korszerűsítése hőszivattyúval
Kiindulási helyzet: A projekt egy konkrét, valós igényből indult:
Régi műhely, csarnok földgáz fűtés kiváltása, elavult gáz
hősugárzók helyett korszerű megoldás keresése.
A megkeresés alapján egy kb. 1800 m³ térfogatú ipari csarnok fűtésének korszerűsítése volt a cél, ahol jelenleg:
tető: szendvicspanel
falak: beton pincefalazó elemek
nyílászárók: részben már korszerűsítve
meglévő rendszer: gázüzemű hőlégbefúvók.
A megrendelő már előzetesen tájékozódott, és konkrétan hivatkozott egy korábbi referencia munkánkra (Domaszék csarnokfűtés), ami erős kiindulási alap volt.
A Reneszánsz Kőfaragó Zrt.
Magyarország és a közép-európai régió egyik meghatározó kőipari vállalata, amelynek jogelődje 1948-ban alakult meg.
A cég központja és bányái Süttőn találhatók, ahol a mészkő kitermelése már a római korig nyúlik vissza, a jelenleg művelt 110 hektáros terület pedig még több száz évre elegendő alapanyagot rejt.
Fő tevékenységük a bányászat mellett a kőfeldolgozás és a műemléki restaurálás: olyan ikonikus épületek felújításában vettek részt, mint az Országház, a Szépművészeti Múzeum vagy a Művészetek Palotája.
A vállalat 1997 óta ismét magyar tulajdonban van, és az elmúlt évtizedekben jelentős technológiai fejlesztéseken ment keresztül, többek között CNC-vezérelt kőfaragó robotokat is alkalmaznak. Piaci szerepüket tekintve a hazai díszítőkő-piac vezetői, tudásuk és kapacitásuk pedig nemzetközi szinten is elismert, termékeikkel az amerikai és ázsiai piacokon is jelen vannak.
Összességében a cég a tradicionális kőfaragó szakma és a modern, nagyüzemi gyártás egyik legfontosabb hazai képviselője.
Ajánlat és műszaki koncepció
Az ajánlatadás során egy ipari teljesítményű levegő-víz hőszivattyús rendszer került kidolgozásra, amely:
- kiváltja a földgáz alapú fűtést
- alkalmas hőlégbefúvók kiszolgálására
- hosszú távon energiahatékonyabb és stabilabb működést biztosít
A kiválasztott berendezés:: Power World PW250 – 72 kW R410A ipari hőszivattyú
Az ajánlat részletei az elfogadott dokumentumban szerepelnek , amely tartalmazza:
- a hőszivattyú berendezést
a szükséges tartozékokat - tervezési és kivitelezési költségeket
- üzembe helyezést
A rendszer egyik fontos jellemzője, hogy akár 55°C-os előremenő vízhőmérséklet biztosítására is képes, ami kulcsfontosságú hőlégbefúvós rendszereknél.
Két fázisra bontott megvalósítás
A projektet a tulajdonosok kérésére két részre bontottuk:
1. fázis – Primer kör
MEGRENDELVE ✔
A kivitelezés ezen szakasza tartalmazza:
A hőszivattyú telepítésének teljes körű előkészítését.
A hidraulikai alap kiépítését, amely a rendszer fizikai stabilitását adja.
A hidraulikus leválasztás professzionális kialakítását.
Szakmai háttér: A projekt első lépéseként kialakítjuk azokat a csatlakozási pontokat és leválasztásokat, amelyek biztosítják a hőszivattyú és az épület meglévő fűtési hálózatának összehangolását.
A hidraulikus váltó beépítése kulcsfontosságú: ez teszi lehetővé, hogy a két kör különböző térfogatárammal, mégis egymást segítve működjön, megvédve a kompresszort a hirtelen terhelésingadozástól. Ez a garancia arra, hogy a Power World hőszivattyú hosszú távon, maximális hatásfokkal és alacsony szervizigénnyel üzemeljen.
2. fázis – Szekunder kör
(MEGRENDELVE)
A tervezett munkálatok tartalma:
- A hőlégbefúvók szakszerű bekötése a hőenergia hatékony leadása érdekében.
- A csarnok oldali elosztóhálózat kiépítése a teljes terület egyenletes lefedettségéért.
- Intelligens, finomhangolt szabályozás kialakítása az energiatakarékos működésért.
Szakmai háttér és célkitűzés: Míg az első fázis az energiatermelésről szól, a szekunder kör feladata a megtermelt hő (vagy hűtési energia) precíz eljuttatása a végpontokig.
A hőlégbefúvók optimális elhelyezésével és a csőhálózat méretezésével biztosítjuk, hogy a hatalmas légtér minden pontján azonos komfortérzet uralkodjon, veszteségek nélkül.
A rendszer agyát a finomhangolt szabályozás adja, amely a külső és belső hőmérséklet függvényében automatikusan modulálja a teljesítményt. Ez a megoldás nemcsak a munkakörnyezet minőségét javítja, hanem minimalizálja az üzemeltetési költségeket is.
Fontos: 👉 A megrendelő a teljes műszaki koncepcióval egyetértett, a második fázis részletei jelenleg egyeztetés alatt állnak.
Helyszíni felmérés és előkészítés
Több telefonos egyeztetés után személyes helyszíni bejárás történt Szendi Tibor – a kivitelezésért felelős – műszaki kivitelező kollégával. A helyszíni tapasztalatok:
- a csarnok szerkezete alkalmas a rendszer fogadására
- a gépészeti tér kialakítható
- a hőlégbefúvós rendszer integrálható
Hidraulikai alap – kulcselem
A rendszer egyik központi eleme már megérkezett:
👉 1000 literes puffertároló (hidrováltóként)
Szerepe:
- stabil víztér biztosítása
- hőszivattyú működésének kiegyenlítése
- leolvasztási ciklusok támogatása
- primer és szekunder kör szétválasztása
Ez ipari rendszereknél nem „extra”, hanem kötelező stabilitási elem.
Szállítási kihívás – valós projektkörnyezet
Guangdong Province, China – Süttő, Magyarország
A kiválasztott PW250 72 kW-os hőszivattyú a gyári készbejelentés után – becsomagolva – elindult, az egyébként 33-35 napos útra.
Azonban: a jelenlegi világpolitikai és logisztikai helyzet miatt a szállítási útvonal módosult (Afrika megkerülésével érkezik, valószínű Hamburgba.) Ennek következtében: a szállítási idő megnőtt; a projekt ütemezése enyhén módosult.
Jelenleg ez a valóság, egy tipikus ipari projekt helyzet: nem minden csak műszaki kérdés – a logisztika is része a rendszernek.
(Az új megrendelések leszállítását a fentiek miatt 2-4 hónapos határidőre vállaljuk.)
Guangdong Province, China – Süttő, Magyarország
Még ezen a kis térképen is látszik, hogy mekkora utat jár be a legújabb szállítmányunk.
Mekkora utat tesz meg a hőszivattyú?”
Ez a berendezés nem csak egy gép.
Egy több tízezer kilométeres út eredménye.
- 📍 Indulás: Guangdong tartomány, Kína 2026.03.18.
- 🚢 Tengeri szállítás: Afrika megkerülésével
- ⚓ Érkezés: Hamburg
- 🚆 Továbbszállítás: Magyarország
- 📍 Végállomás: Süttő
👉 Teljes út: kb. 22 000 – 24 000 km
Ez nagyjából a Föld fél kerülete.
A PW250 72 kW-os hőszivattyú nagyjából 24 000 kilométeres utat tesz meg Guangdong tartományból Süttőig: tengeren Afrikát megkerülve Hamburgig, majd onnan vasúton Magyarországra.
A szállítás nagyságrendje:
🌍 kb. 24 000 km – 🚢 Kína → Afrika megkerülése → Hamburg – 🚆 Hamburg → Magyarország → Süttő
Ezért szereti a hőszivattyú a békét →
Folytatás
A projekt következő lépései:
- primer kör alap kiépítése
- hőszivattyú beérkezése
- primer kör kivitelezése
- szekunder kör véglegesítése
- rendszerindítás és finomhangolás
👉 Az oldal folyamatosan frissül a kivitelezés előrehaladásával.
Hasonló csarnok fűtésen gondolkodik?
Nem minden épület alkalmas ugyanarra a megoldásra.
Segítünk eldönteni, hogy Önnek valóban jó választás-e a hőszivattyú.
🟢 Segítséget kérek.
Csak egy perc az ajánlat kitöltése. Átnézzük, hogy megfelelő Önnek a hőszivattyús fűtés, vagy mi a tanácsunk.

100%-ban japán CHOFU hőszivattyú Monorierdőn – 12 kW, padlófűtés és HMV
100%-ban japán CHOFU inverteres hőszivattyú Monorierdőn. 12 kW teljesítmény, 150 m² padlófűtés, HMV készítés, primer fagyállós kör és lemezes hőcserélő.

Reneszánsz Kőfaragó Zrt hőszivattyús fűtés
Valós referencia: 1800 m³-es csarnok gázfűtésének kiváltása Power World 72 kW-os hőszivattyúval. Előkészítés, hidraulika, kivitelezés.

Balatonboglár vendégház hőszivattyús felújítás
Power World PW060 R32 23 kW hőszivattyú kültéri egység telepítése Balatonbogláron vendégháznál Teljes felújítás – modern komfort egy balatoni vendégházban Ez a balatonboglári ingatlan teljes felújításon

Hőszivattyús rendszer padlófűtéshez – Dorog, 140 m²-es új építésű családi ház
Levegő-víz hőszivattyú telepítés Dorogon – Power World PW040 13 kW kültéri egység Ügyfelünk, Anikó kereste meg csapatunkat és kért árajánlatot 2025 őszén, hogy új építésű, kétszintes

120 kW-os Power World PW300 ipari hőszivattyú telepítés Nagykanizsán
Nagykanizsa Hidrofilt Kft PW300 R290 120 kW inverteres hőszivattyú Megvalósítás – ipari hőszivattyús rendszer 120 kW teljesítménnyel 2025. április 1-jén egy nagyszabású ipari fűtéskorszerűsítési projekt előkészítését

A nyugdíj nem pihenésre való, hanem alkotásra!
Önellátó családi ház napelemes és hőszivattyús rendszerrel – referencia Referencia, Érd: Ez a referencia bemutatja, hova szállítottunk egy 8,4 kW-os Power World R290 hőszivattyút, ahol egy