Az ESTÉ-Credit Side Kft által forgalmazott hőszivattyúk közül már a sokadik fűtő-hűtő berendezést építi be a generál kivitelezést végző Costell Építő Kft.
De most először választották az inverteres Power World hőszivattyú család legkisebb – PW030 8,4 kW – fűtőberendezését.
A padlófűtéses családi lakóház egy zsákutca végén, a dombok és fenyőfák között bújik meg. Ezért is fontos volt a hőszivattyú kiválasztásánál a csendes és vibráció mentes működés.
Hőszivattyú Tinnye dombjai között
Ez a kis falu a Pilis, a Budai-hegység és a Gerecse között, a Békás-patak (Körtvélyes-patak) völgyében, Budapesttől 35 kilométerre található.
Környéke már az ókorban is lakott hely volt. Területén római, illetve honfoglalás kori, valamint Árpád-kori, de török időkből származó leleteket is találtak. További információ a Wikipédián.
Hőszivattyú működési körülmények:
A PW030 inverteres levegő víz hőszivattyúval a padlófűtéses lakóház – köszönhetően a kitűnő hőszigetelésnek – alacsony előremenő fűtővíz hőmérséklettel (35-37°C) csekély havi rezsit ígér.
A fűtés mellett a háztartási melegvizet is a hőszivattyú állítja elő, ezért is volt szükséges a 8,4 kW-os teljesítményre.
Hőszivattyú Tinnye anyaglista
A fűtés főbb szerkezeti elemeinek ismertetésével a későbbi érdeklődőknek és vásárlóknak kívánunk tájékoztatást nyújtani:
- PW030 8,4 kW 230V inverteres hőszivattyú
- rezgéscsillapító alátét lemez (vagy gumibak)
- 28-as rézcsövek, idomok
- hidraulikus váltó
- 3 járatú motoros váltószelep
- Keringető szivattyú min 3,6 m3/óra teljesítményű
- Westech fagyálló koncentrátum -70°C
- 35 literes tágulási tartály
- 300 literes HMV tartály
- automata légtelenítők
- nyomásmérő óra
- töltő-ürítő csap
- elzáró golyóscsapok
- csőszigetelés
Az elektromos csatlakozáshoz:
- 20A kismegszakító fi relével
- 3 x 2,5 mm2 betápkábel
- vezérlő kábelek, hőmérséklet érzékelők, stb…
Általános alkalmazási lehetőségek a PW hőszivattyúk esetében.
Az alábbi jellemzőkkel a Power World Easylife sorozat széles körben használható:
● Fűtés, hűtés és HMV funkciók egész évben.
● Az EVI technológia biztosítja a zavartalan működést -25 ℃ és 43 ℃ között.
● Különféle teljesítményválaszték 8 és 35 kW között különböző házakhoz.
● Széles feszültségtartomány (170-254 V egyfázisúhoz, 320-460 V három fázishoz)
Hőszivattyú méretek
Egy kis segítség a hőszivattyú elhelyezéséhez. A méretek ismeretében könnyebb lehet kiválasztani az alkalmas helyet.
Kapcsolatfelvétel: amennyiben kérdése, vagy véleménye van, kérjük ossza meg velünk, és a honlap látogatóival is itt.